Molly’s Treasure
Labrador Retriever Kennel
Kennelünkben kiskutyák elérhetők
2024.03.05-én megszületett első sárga – fekete almunk. Mindként színből és nemből vannak még eladó labrador kiskutyák.

Molly
Molly kutyánk 2021. szeptemberében született és december elején lett családunk tagja. Ő egy nagyon stabil idegrendszerű kutya, vagyis a különböző ingerek – idegen emberek, idegen kutyák, ismeretlen és / vagy hangos zajok (pl. vihar), járművek stb. nem váltanak ki belőle sem félelmet, sem agressziót.
A stabil idegrendszerrel született kutyák önbizalma és környezetébe vetett hite is stabil. Ez óriási segítés az együttélésben, tanulásban, másokkal való megismerkedés során. Molly intelligens, érdeklődő, barátságos, játékos, imád apportírozni és a vízben lenni.
Aktív – de nem nyüzsgő, – munkaszerető kutya. Udvaron figyelmes, de nyomósabb ok nélkül nem ugat, olyankor is csak rövid ideig.
2023 évelején döntöttünk úgy, hogy szeretnénk tenyésztésbe vonni és több mint egy éve, ezen dolgozunk. Először meglettek a szűrései, majd bentlakásos képzésen vett részt Lázár Linda kutyatrénernél, aki felkészítette a tenyészszemére és képességvizsgára, ahol tenyészthető minősítést kapott. Végül kiállításokon is – korosztályán belül – kitűnő eredményekkel szerepelt.
Kennelünkben kiskutyák elérhetők
2024.03.05-én megszületett első sárga – fekete almunk. Mindként színből és nemből vannak még elérhető kiskutyák. Mindkét szülő származási lappal (törzskönyvvel), tenyészszemlével, képességvizsgával rendelkezik.
Egészséges, genetikai betegségekre szűrt, stabil idegrendszerű, érdeklődő, barátságos, jàtèkos és persze vízimádó labradorok. Az anyakutya, kifejezetten munkaszerető.
A kölykök május elején – miután betöltik a 8 hetes kort – törzskönyvvel, chippel, oltásokkal, rendszeresen féreghajtva, szerződéssel költözhetnek új családjaikhoz.


Egészséges
Genetikai szűrésekkel rendelkező szülők
Törzskönyves
FCI regisztrációval rendelkező kennel
Tenyészszemle
Tenyészszemlével és képességvizsgával rendelkező szülők
Kiállítások
A szülők többszörös kiállítási eredményekkel rendelkeznek








